Az elődöntős párharc második meccsén is érvényesítettük erőfölényünket és nagyon magabiztosan győzni tudtunk, Perl Zoltán 21 pontig jutott.
A rájátszás elődöntőjének második mérkőzésén Zalaegerszegen szerepeltünk, a párharc 1-0-s vezetésünkről folytatódott, miután szombaton hazai pályán 94-62-re győztünk.
Az 1.negyedben a hazai kedvencek csak 10-8-ig vezettek, onnantól futottak az eredmény után. A kezdeti bizonytalanság után gyorsan rendezte sorait a Falco és gyors hármasokkal hét ponttal elléptek. Perl Zoltán után McGowens is pályára került, gyors 4 ponttal fel is iratkozott a pontszerzők közé, de csapatkapitányunk valószínűtlen szögből szerzett bravúrkosarat, majd McGowens hozta közelebb a Zetét, előbb egy trojkával, majd további büntetőkkel. Végül áradi középtávolijával alakult ki az első 10 perc utáni részeredmény, 22-25.
A 2.negyedben tovább növeltük az előnyünket, a hazai szurkolók csak Bigelow zsákolásának örülhettek, gyorsan kialakult a közte tíz. Keller Iván ugyan nagy kedvvel játszott, szép ziccere ismét egy kis reménysugarat nyújtott az egerszegieknek, ám a kék-fehér védelem többször kapott mattot, 33-40. Ezután Zozó a vonalról tette helyre a tisztes távolságot, 33-42. Egy perc múlva a Bognár-Pongó összjáték ért véget 3 ponttal, 33-45. A félidő hajrájában, Pongó újabb triplája után kért időt a hazaiak mestere, 33-48. Az ellentámadásnál a ZTE csapatkapitánya, Tóth Á. izmozott be egy labdát, majd McGowens is rátett még egyet, 37-48-ra vezettünk.
A 3.negyedet jól kezdtük, Beni triplája után Bognár K. a vonalról szerzett 2 pontot, 37-53. Ezt követően Tóth Á., illetve Perl Zoli és Clark egy-egy közelije ért célba, 39-57. Garrett szépített, majd újra Zozó következett, 42-59. A negyed közepén McGowens és Popovics volt soron, 44-61. Popovics kosara után a hazaiak kértek időt, 44-64. Miután pongó szerezte a játákrász utolsó pontjait, 56-74 volt az állás.
A 4.negyed elején Novakovic és Perl kosaraival stabilizáltuk az előnyünket, 58-80. A hazai time-out után Zozó a vonalról, Kristóf közelről hízlalta fölényünket, 61-86. Bigelow és Gordon triplái után 67-89 állt az eredményjelzőn. A dudaszó előtt 2 perccel Jones szépített, 75-89. Ezután Diggs büntetői kerültek a helyére, majd távolról is betalált. Az utolsó kosarat Verasztó szerezte kintről, 77-97-re győztünk és már csak egy győzelemre vagyunk a finálétól.
Zalakerámia ZTE KK – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 77-97 (22-25, 15-23, 19-26, 21-23)
Rájátszás, elődöntő, 2. mérkőzés.
Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok.
Játékvezetők: Földházi Tamás Péter, Kapitány Gellért, Söjtöry Tamás Ferenc (Dr. Páli Kálmán Sándor)
Zalaegerszeg: Takács Ma. -, Garrett 11/3, Bigelow 11/9, Keller I. 6, Tóth Á. 10. Csere: Csátaljay -, Csizmadia -, Szalay -, Takács Mi. 7/3, Jones 10/3, McGowens 22/3.
Falco: Pongó 13/9, Váradi 7/3, Clark 8/6, Bognár 16/6, Keller Á. 1. Csere: Verasztó 3/3, Kovács B. -, Sövegjártó -, Diggs 11/9, Popovics 8/3, Perl 21/3, Novakovics 9/3.